Egy ritka gyermekvállalásnak lehettek szemtanúi - csütörtök reggel programozott császármetszéssel születik meg Zsuzsa és Zsolt kislánya, aki 11 évnyi kudarc és reménykedés után fogant meg - petesejtdonor segítségével!
A házaspárt sokszor vizsgálták, mindent rendben találtak náluk, sokáig mégse születehetett gyermekük.  

Zsolt azt mondja, szerinte miatta volt minden, magát okolja a sok megpróbáltatásért, mert állandóan stresszelt. Egy online fejlesztésekkel foglalkozó cég tulajdonosaként szinte csak a munkának élt. Azt gondolta, hogy először mindent meg kell teremtenie a családnak, hogy a legjobb körülmények közé szülessen a baba. De közben eltelt röpke 11 év. Környezetükben sorra születtek a gyerekek, Zsuzsa hugának is kettő. Zsuzsa és Zsolt rajtuk gyakorolták a "gyerekezést", és várták a csodát.   

Számtalan próbálkozás után találták meg végül a jó megoldást: a baba petesejt donációval fogant.

Zsuzsa így ír az okokról és a beavatkozásról:

A donációra azért volt szükség, mert korai klimax-ot diagnosztizáltak nálam, ami azt jelentette, hogy csak annyi petesejtem termelődött, ami fenntartotta a ciklust.

Volt próbálkozás a petefészek stimulálására, de sajnos nem vezetett sikerre...

Mivel limitált az elvégezhető donációk száma, októberre kaptunk időpontot, addigra már összehangolták a kedves donorom és az én ciklusomat, október 22-én megtörtént a petesejtleszívás.

Másnap hívhattuk a biológusokat, akik nagyon jó hírrel szolgáltak: 6 petesejtet szívtak le, ebből 5 termékenyült meg!

Október 25-én volt a beültetés, ahol két megtermékenyített petesejtet ültettek be. A többi lefagyasztásra került. November 4-én kaptuk a jó hírt, igen, végre kisbabát várok!

Persze, nagy volt az öröm, de óvatos duhajként álltunk ehhez a csodálatos hírhez.

Ennek megfelelően csak a 20. hét környékén mertem, mertük elhinni, hogy ez a kis csoda itt van a pocakomban, és szépen, egészségesen fejlődik.

Az első rúgást a névnapomon produkálta (február 19-én), amivel mintha jelezni próbálta volna, hogy "Helló! Itt vagyok! Minden OK! Nyugi!"

Nyugi, nyugi - Zsuzsa azóta is ezt tartja szem előtt!

Kismama jógára jár, nagyon odafigyel magára.

Azt mondja, hogy a várandóssága alatt végig tudatosan próbál élni, viselkedni, ez segíti abban, hogy a sok izgalom és félelem után kiegyensúlyozott maradhasson.

A petesejt donor egyébként Zsuzsa unokatestvére, aki az első szóra segített. Úgy döntöttek, hogy a kislányuk előtt nem fogják titokban tartani, ki a "biológiai" anyukája, hisz ők mindannyian egy család. 

Szóval most nagy boldogság van. Zsuzsa és Zsolt kislányukat csütörtök reggel már kézbe vehetik, a baba az Uzsoki kórházban fog megszületni - mi pedig beszámolunk a szülésről itt, a postr-en, és ősszel a LifeNetwork-ön a  "Jön a baba - Hadas Krisztával" című műsorunkban is! 

Hadas Kriszta