Emmer Éva gyakorlatilag semmit sem a megszokott módon csinál. 46 évesen a negyedik gyermekét várja a harmadik apától.

Párja - ahogy a család nevezi - "Bölény" 10 évvel fiatalabb nála. Jó nagy ember, de a zord külső érző szívet takar :-)

Bölény és Éva 10 éve élnek együtt. Amikor összeköltöztek Évának már volt két kamasz gyereke, és egy hároméves kislánya Babó, akit együtt nevelnek. Az azóta tinilánnyá serdült Babó apának szólítja Bölényt. A nagyobb gyerekek már elköltöztek, saját életület élik, de nem mindig felhőtlen a kapcsolatuk az édesanyjukkal. Éva ugyanis, bár maga sem élt soha sablonos életet, nem bírja magában tartani a véleményét. Ha nem tetszik neki valami, akkor azt bizony azonnal ki is mondja - és ebből van konfliktus bőven. A gyerekei párkapcsolatáról is megvan a véleménye, de sose mondta, hogy hagyják el egymást, csak - ahogy fogalmaz - azt nem  tűri, hogy ítélkezzenek (akkor még idegenként, a családot nem ismerőként) a családja felett. De a gyerekei döntését tiszteletben tartja.

Egy közös pont azonban mindenképp akad mindenkivel: a sport.

Az egész család, beleértve Évát is, thai boxol. Mindennap találkoznak az edzéseken, ahol a kismama most egy ideig a ring széléről nézi a gyerekeit és a párját.

Éva saját bevallása szerint sem könnyű eset. Nagyszájú, hirtelen haragú, és sokszor hozott már rossz döntést életében. De a nagy hang mögött egy igen érzékeny, sebezhető, kételyekkel küzdő nő van, aki tudja, sokan különcnek tartják azért, mert 46 évesen ismét gyermeket vállal.

Amikor a 23 éves nagylánya megtudta, hogy ismét az édesanyja bővíti a családot, percekig csak nevetett, de ma már mindenki őszintén örül :) Főleg persze a szülők, akik nem is gondolták, hogy ilyen későn természetes úton megfoganhat közös babájuk.

Éva a tervek szerint július 5-re van kiírva, Tatabányán, a Szent Borbála Kórházban szül - természetesen ott leszünk a stábbal és itt a postr-en, illetve ősszel a LifeNetwork csatornán a Jön a baba műsorban láthatjátok is a történéseket!

Hadas Kriszta